Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban
2024. május 6. 12:10 MTI
A kiállításon az Elkán László néven, Hódmezővásárhelyen született fotográfus életművéből már ismert és korábban be nem mutatott fényképek láthatók.
Korábban
Lucien Hervé magyar származású francia fotográfus fényképeiből nyílt kiállítás Zürichben pénteken; a Le Corbusier (1887-1965) által tervezett műemlékpavilonban látható fotók a svájci születésű francia építész munkásságát mutatják be párhuzamba állítva más építészek munkáival.
A kiállításon az Elkán László néven, Hódmezővásárhelyen született fotográfus életművéből már ismert és korábban be nem mutatott fényképek láthatók. A képválogatás eredeti dokumentumok alapján Hervé korábbi, saját tervezésű kiállításait is felidézi.
Lucien Hervé fotói Le Corbusier munkáit különböző kultúrák és koraszok épületeivel, illetve huszadik századi építészek, köztük Ludwig Mies van der Rohe, W. M. Förderer, Jean Prouvé, Oscar Niemeyer, vagy Jean Nouvel alkotásaival állítják párhuzamba.
Gebauer Imola művészettörténész, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy Lucien Hervé 1949 végén találkozott először az építésszel. A fotográfusban és Le Corbusier-ben azonos érdeklődés mutatkozott a népi és az ókori építészet, valamint a természet iránt.
Az építész, aki számára a magyar származású fotós minimalista látásmódja új dimenziót nyitott építészetének ábrázolásában, azt mondta Hervének: „önnek építész lelke van”, és felkérte, legyen a hivatalos fotográfusa.
Később más építészek, akik nagyra értékelték a fotográfus szigorú geometriai formák és éles fény-árnyék-jellemezte fekete-fehér kompozícióit, szintén felkérték Hervét épülőfélben lévő, vagy kész épületeik fotózására – tájékoztatott a művészettörténész. Hozzátette: egyedülálló, hogy Lucien Hervé fotóit egy Le Corbusier által tervezett épület fogadja be.
Hervé Legfelsőbb Bíróság c. fotója
Az Épített fény című kiállítás május harmadikától november 25-ig látogatható.
A Le Corbusier pavilon 1967-es megnyitása óta kiállítási helyszínként működik. A Zürichi-tó partján álló, mintegy 650 négyzetméter alapterületű, négyszintes műemléképület az építész utolsó alkotása és az egyetlen, amely fémből és fából épült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap